Családi élet a gyámügy nyomása alatt

Két levél

Hello Itt van két levél amit a mai nap tértivevénye4sen postázok. Az FB-n is vannak akik figyelemmel kisérik ezt a visszaélést a hivatallal.  Apa vagyok, és netán van véleményem, tapasztalatom a rokonságot illetően. A gyámügy meg csak íróasztal mellől intézkedik. Nem beszélve arról, hogy az utolsó két levél ami simán jött, benne két 50-50000 Ft-os… Tovább »

Megint bírság

Hello    Ez már a szokásos levél. Gyámügy jó vaskos levele. Erre van pénz, baromságokra. Leírtam, hogy beteg volt a gyerek novemberben is és decemberben is. Ennek ellenére jött az ötven ezres csekk, hogy fizessem be. Nem fogom.  Majd a bíróág eldönti. A lányom meghallgatja, elmondja az okokat. Nem én fogom. Én ha mondtam bármit… Tovább »

10 ajánlott levél

Hello A mai nap 10 ajánlott levelet vettem át. Ebből nyolc gyámügyes volt. Volt benne büntetés ami jogerőre emelkedett a láthatás miatt, hogy nem akartak menni a gyerekek. Volt benne elmaradt láthatás miatti iromány a nagyapó részéről. A jó az, hogy emiatt nem tudnak megbüntetni, a gyerekek betegek voltak, mind a két hónapban. Igazolva. De… Tovább »

Évértékelés

Hello Most csak ami az eszembe jut.  Kezdjük szilveszter éjjelével. Az jó volt. Volt tűzijáték, kölyök pezsgő, utcánál. Élvezzük. Utána indult a malomkerék.  Közben anyuci nem fizetett januártól gyerektartást, hat hónap után eljutottam oda,hogy letiltásban van.  Februárban kiváltottam a horgász engedélyt a lányomnak és magamnak. A gyámüggyel és a Családsegítővel a hadakozást nem is írom…. Tovább »

Nyugdíjas ha ráér….

Hello Már azt hittem nem fogok az éven ide írni. Az év nyugalomban lezárom. De ez a fránya Murphy nem alszik.  Mi is történt ma. Itthon vagyunk. A felnőttek a konyhában sürögnek, a kicsik játszanak. A lányom megkértem vigye le a szemetet. Levitte. Feljött. Bejön, és közli velünk, hogy az alattunk lévő vén fax az… Tovább »

Decemberi hullámvasút…

Hello Először a karácsony képekben…. Gordon Rampsey féle recept alapján 5 kg-os pulyka kész. Kókusz tekercs Karácsonyfa és volt alatta jó pár dolog.                  STAR WARS moziban 21-én öten. Ez csak az én felem. Karácsonyi képeslap a déditől. Én átadtam, a lányom k,idobta.   Akkor, hogy a családsegítő… Tovább »

Rágalmazási per

Hello   Mai nap a telefon jelezte, hogy perem van ma.  El is felejtettem. Nagyjából fel voltam készülve, minden leírva, kinyomtatva. Ugyan ez a volt per is. Na visszatérek a mai napra. Folyamatosan naponta 2 megtekintés van az oldalamon, sejtem kik azok :).  A mai nap délelőtt elment hamar. A per körül forgott az agyam,… Tovább »

Tárgyalás…

Hello Mai nap kicsit sűrű volt. Munkaügyi dumcsi, utána jött a tárgyalás a család segítő feljelentésére. Időre ott voltam, erre közli a bírónő, hogy a család segítő visszamondta a pert. Fasza, én ott voltam. De minek. Viszont ezen az ügyszámon az ellenper folytatódik. Majd jön a békéltetőröl a beidézés. Állok elébe. Utána per.  Az ember… Tovább »

Beakasztottunk nekik….

Hello Mindíg csak a rossz. Na ja ex anyós és Családsegitő a gyermekeimnek több rosszban, mint jóban van részük. Akkor itt van egy kis cáfolat. A lányomra büszke voltam ma.  Mai nap kimentünk pecázni. Sok volt az éven. Ma egy új helyre mentünk. A Bregyó – tóra.  Napi jegyek kiváltva, és indult a peca. Az… Tovább »

Nem fogok elhallgatni…

Hello!   Lehet olvasni a blogomat akár a Bíróság részéről, akár a családsegítő részéről. Miért is írom ezt. Írtam, hogy feljelentettem a családsegítő két munkatársát rágalmazás, és hivatali visszaélés miatt. Rágalmazás…. Miért is…. Egy esetkonferencián a jegyzőkönyvbe beírták, hogy szexuális abózus.  Anno emiatt már indítani akartam a pert, csak később, ahogy folytatták a dolgokat, azután… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!