Családi élet a gyámügy nyomása alatt

Hétvégi leégés, és igérgető apuci

Hello

 

Ez a hét is fura volt. A telefon időjárás jelentés, mondott ilyet is olyat is. A gyerekekkel a négy fal közt, tanulva. Ha az idő úgy gondolta, hogy éppen nem akart esni. Mentünk kifele futkározni, pecázni. 

Jött a hétvége, szombat úgy döntöttünk, hogy ki a csatornára a szokásos peca, és sütögetés. 5 db. nagy kárászt fogtunk csak. Viszont reggeltől sütött a nap. Gatyára öltöztünk. 27 fok volt írva. De izzadtunk rendesen. Kitaláltam, hogy leöntöm magam vizzel. A csatorna vize hideg volt, jól esett, ahogy végig csurgott rajtam a hideg  víz. Na erre a két fiú is elkezdte magát öntögetni, lett egy új elfoglaltságuk. Ezzel szórakoztak. Jött az ebéd a tűz mellett. Degeszre ettük magunkat. Utána sültünk tovább. A vállamra raktam törölközőt, de az már halottnak a csók volt. Mindannyian úgy leégtünk, olyanok voltunk, mint a sült Homár. Az este meg ne érj hozzám……. Ez ment. Nincs ölelés, nincs bújás….. Maradj tőlem távol…. Ezek voltak éjszaka. A bőröm forró. Ez van. Nem voltunk elég óvatosak. Nem vittünk magunkkal naptejet. Nem arra számítottam, hogy ilyen verőfényes kánikula lesz. Este ötkor elindultunk haza felé.  Itt még egy megjegyzés az oldalborda felől. Ott van a két gyerek neki is. VAn apjuk, aki telefonálgat nekik. A gyerek nem apának hívja apucit,. hanem a nevén Csabinak. Szerintem ez sokat elmond róla.  A gyereknek mondja, hogy holnap jön értük. Időpont harmadszorra is lebeszélve. Alkeszos a szentem, nem tudja megjegyezni….. De kint is szövegelt, ha beleugattam mérgesen a telefonba. Kint a gyerektartáson dumcsizott a párommal. Az átutalást sem fogta fel. Mondtuk banki átutalás kb. 10 mp, a postai feladás 2 nap. Ezt képtelen volt felfogni. Agyilag zokni egy fazon. 

Most a mai napról írok. A párocskám és az exével a gyerekelvitel lebeszélve. Reggel 8 a buszpályaudvaron. ERRE JÖN REGGEL FÉL ÖTKOR A TELEFON, HOGY NEM JÖN BE A GYEREKEKÉRT BICSKÉRŐL, MERT ESIK AZ ESŐ! Mert ő akkor kelt. Nekünk elég lett volna ha hét óra körül telefonált volna. Arra én is felébredtem. Utána kilenc körül is telefonált. A párocskám dumcsizik vele, mondja, hogy emiatt nem csináltunk programot, mert viszi a gyerekeket. Rossz szokás, de már én is bele dumáltam a telefonálásba. Apuci a túlvégen meg vissza. Az pofázik aki a gyerekeire alig fizet gyerektartást, de piára cigire van pénz. Az én gyerektartásomból veszem a dolgokat az ő gyerekeinek. Az nekem ne ugasson. Ennek de rá tudnék mászni a képére. Már ordibáltam én is neki, én kövér disznó vagyok mondta, tudom, ezzel újat nem mondott, de az ötven kilójára ráülök, akkor meghal. Majd hétfőn a bratyójára rácsörgök, és közlök vele pár dolgot. A nyarat bukja, mi majd eljárunk hétvégente minden fele. Az meg van igérve, meg is csináljuk. Balaton, Velencei tó, Duna, le fogunk járni. Na majd dobálhatom őket a vízben……De jó lesz nekem. Én jobban járok. Az ex szarik a gyerekekre, nem keresi őket, nincs telefon. Csak a gyámügy ezt nem veszi tudomásul. De itt a tanú most már. 1 éve semmi. Na ezek után jók azok a szülők, akik csak fizetnek, de szarnak a gyerekeire. 

Lehetne még irogatni, de épp sütöm az ebédet. Csülök pékné módra lesz. Hozzá kovi ubi. No pápá…..

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!