Hello
Ahogy szoktam leírom ide magamnak a történéseket. Ma beszéltem a családsegítővel, de lassan már azt kell mondanom, hogy család hátráltató. Kérdeztem, hogy van e valami. Erre jött is a válasz, hogy megkapta az értesítőt a kapcsolattartásról. Minden baj volt neki amit csináltam, nekik már semmi se jó. Kezdődött azzal, hogy a gyerekek kiszálltak a kocsiból, és bementek a családsegítőbe, de az nem az az iroda volt, hanem az ottani hölgy át kísérte a gyerekeket az út túloldalára. Nem én vittem be oda őket. Első probléma. Második, hogy a lányomnál telefon volt. És azon hívni merészelt. Jön még kötöszködés…. Állitólag a lányom visszahúzta a fiam, hogy ne menjen be a nagyszülőkhöz. Most kérdeztem a lányom, hogy volt e ilyen. Elmondta, hogy mászkált a szobába, és a Hunor utána akart menni, azt hitte ki megy az ajtón. Mondta, hogy nem megyünk. Akkor ez is kiforgatva. Jusson eszünkbe az a játék, hogy súgok valamit, és 10 emberen átmegy, hogy mi jön ki a végére. Megint jött a szokásos fenyegetés, hogy nevelésbe vétel, és hogy én mit művelek a lányommal, hogy psziho mókushoz kell mennie. Minden szakértő ezt mondja. Ott volt a szerdai vizsgálat, ahol a gyerek befut hozzám, hogy nem hagyják őket békén, azt hiszem volt valami rendőrségi fenyegetőzés is a részükről, mondjuk ez zavaros nekem. De barátok ismerősök, akik tudják mi volt, nekem és a gyerekek viselkedésének adnak igazat. Furcsa módon , ha egy anya neveli egyedül, és nincs apuci a képbe, vagy nagyszülő, de akkor is felnőnek. És normális ember lesz belőlük. Ha nevelésbe vennék őket, akkor a kicsiny lelkük nem sérülne? Millió kép bizonyítja, hogy boldogan tudunk, tudnánk élni, ha hagynának. A fiam napi szinten bújik hozzám, kell a megerősítés neki, hogy szeretem, mondom is neki, éreztetem is. Szerdai incidens után másnap az oviban jött a telefon, hogy megint dührohama van. Ezt mondtam a családsegítőnek. Válasz volt előtte is ilyen problémája. De hiába szajkózom, hogy az ovónő is igazolja az állitásom, hogy lenyugodott, elvolt az oviba. Történt valami (ez volt az az időszak, hogy elmondtam a gyereknek, hogy találkozik nagyszülővel), azután megint napi szinten dührohamok. Vagy, hogy anno a buszon a szemére húzta a sityakot, az ovónő, kizárja a külvilágot a gyerek. A családsegítő…..emlékszik erre, de ez akkor volt, amikor én ott voltam. Mindenre meg van a válaszuk. Én mondhatok bármit. Csak rosszul tudok kijönni. Én vagyok az aki elzárom a rokonoktól, milyen ember lesz belőle ha felnő, milyen család modell lesz, stb. Így milyen felnőtt lesz, ha olyat kell elviselnie akit nem akar. Ha a múltat akarom felhozni, egyből le vagyok hurrogva. Az a múlt, de a viselkedés valamiből fakad.
A lényeg, hogy ezek ellenére próbálom őket nevelni.
Nyilvánosság….. Mivel nem tudok már mit kitalálni, így próbáltam irogatni Házon kivül, Fókusz, Sváby, Jakupcsek, de eddig mindenki elutasított, vagy válaszra sem méltatott. Egyenlőre nincs dráma, majd ha a fiam, lányom sír a kamerák előtt, majd akkor érdekes leszek. Akkor, ha nevelésbe vennék őket, az mivel is lenne jobb nekik? Azzal a lelkük nem sérül? Szeretetben élünk. Minden gondolatom a két gyerek, megyünk pecázni, pancsizni, mindent amit tudok megteszek értük, ismerőseim…nagyon jó apa vagy. A mostani vizsgálaton a szakértő kérdést tett fel, válaszoljak mi is jut eszembe. SZEX…..lényegtelen. Ezt válaszoltam. Többnél gyerek gyerek, gyerek… Itt a helyi tévét is felhívtam, talán lesz belőle valami. Kell a nyilvánosság, mert félek, hogy elveszítem őket. Ha nyilvánosság lenne, talán leszállnának rólam, állandóan azt érzem, hogy férfi az nem szülő. Anya lennék, akkor így kell ezt csinálni… Ők a nagytudásúak, akik 2 perc alatt megmondják a tutit. Én aki napi szinten vagyok velük, én nem tudok semmit. Én teszem őket tönkre, még véletlenül sem a gyámügy a jogokkal, paragrafusokkal. A gyermek érzelmi világa az smafu. Nekem ők a mindeneim. Próbáltam sztárügyvédet, de azok elutasítottak. Ha itt lenne egy műsor, lehet lenne ügyvéd is aki bevállalna, sajna nem tudom megfizetni az ügyvédet, örülök ha az albit, és a számlákat ki tudom fizetni. Segélyért is mennem kell majd. De élnénk boldogan.
